Szürke, esős, novemberi délután van. Az esőcseppek kopognak a töredezett alumínium-párkányon és az üvegen. Már napok óta esik, így szinte fel sem tűnik már. A hűvös szelek tovább rontják az amúgy is depressziós hangulatot. A fiatal pár délutáni programja hetek óta ugyanaz: 16:30-ig munka, hazaérkezés után egy kis uzsonna, elmesélik két mondatban minden áldott nap ugyanazt az unalmas, munkahelyi sztorit – amire persze a hallgató fél rá sem hederít. Majd jöhet a lazító tv-zés – ki az egyik szobában, ki a másikban (focimeccs, kontra sorozat). Este pár közösen elköltött falat után gyors zuhany, majd további gubbasztás a „csoda-doboz” előtt. Egyik délután meglepő gondolat támadt a teremtés koronájában:
- Szívem, olyan régen nem mozdultunk már ki itthonról. Mi lenne, ha ma este elmennénk színházba?!
- Jajj drágám, esik is, hideg is van… Ráadásul már későn is van. Itt van mindjárt fél 6.
- Na és? Van kocsi a hideg és az eső ellen, és a fél hetes előadásra még simán odaérünk. Annak fél 9-re vége, és a Barátok közt-re éppen haza is érünk.
- Hát jó, végülis igazad van. Nem árthat meg, ha kicsit kimozdulunk.
Így tehát a pár nagyot lépett és elmentek színházba. Annyira megtetszett nekik a teátrum, hogy rendszeresen elmentek, sőt lassanként minden dolgozót keresztnevükön szólítottak, és őket is viszont. Legközelebbi kapcsolatba Pannival, Nárcisszal és Angélával kerültek. Később velük együtt jártak már szórakozni is, és több közös estét is szerveztek. A fiatal pár végül a látogatott előadásokat mindig úgy időzítette, hogy a fenti trió dolgozzon. Egy idő után szomorúan vették észre, hogy a lányok egyre kevesebbszer dolgoznak, együtt meg szinte soha. Értetlenségüknek hangot adva, összeszedték minden bátorságukat, és megkérdezték külön-külön a lányokat, hogy miért nem dolgoznak, esetleg más munkát találtak? A válaszok egybecsengőek voltak, ám annál megdöbbentőbbek. Beugró, kisegítő dolgozóként szembesülniük kellett a munka világának kegyetlen valóságával. Legyen annyi elég, hogy a személyzetis kolléganő is hasonlóan fiatal és kívánatos leányzó volt. Fiatal kora ellenére viszonylag magas pozíciót harcolt(?) ki magának. A három történet alapját az képezte, hogy – igaz különböző időszakokban, de – feltűnően közvetlen kapcsolatot alakított ki – elsősorban női – munkatársaival. Persze ez az ember húszas éveinek közepén-végén egyáltalán nem olyan szokatlan, ezért nem is tulajdonított neki senki különösebb jelentőséget. Kissé ugyan fura volt, hogy néha férfiakat megszégyenítő pajzán vicceket, mozdulatokat is megengedett magának, ám ha valaki volt a közelmúltban zenés szórakozóhelyen, akkor ezen se csodálkozik különösképpen. Ha ehhez vesszük még, hogy van barátja is évek óta, akivel szinte együtt élnek, akkor pláne csak testi-lelki barátnők közötti kapcsolatra gondolhatunk. Ahogy telt-múlt az idő, a barátnős-beszélgetős estékhez egyre gyakrabban csatlakozott – mintegy véletlenszerűen – a személyzetis kolléganő barátja, és valahogy a beosztások is mindig úgy jöttek ki, hogy egyszerre legyen a munkaidejük. De hát a véletlen, az véletlen. A lányok örültek, hogy volt munkájuk, ráadásul nagyon kedves, közvetlen és vicces a főnökasszony, akinek van egy szimpatikus pasija is. Ebben a korban majdhogynem álom-munka. Egyszer aztán valami megváltozott. Mintha a hétvégi közös találkozásokat egyre inkább a szinte ismeretlen, ám annál szimpatikusabb fiatalember kezdeményezné. Több alkalommal párja nélkül is felkereste a lányokat, akik tudván, hogy napi kapcsolatban állnak a személyzetis barátnőjükkel, így biztos nem lesz semmi féltékenység a dologból. Minél több időt töltött a lányokkal hősünk – akit az egyszerűség kedvéért nevezzük a továbbiakban Tobiás-nak –, annál inkább feltűnt, hogy valami mégsem stimmel a dologban. Szépen lassan a fiú látens homoszexualítását nem tudta tovább magába fojtani és végül elhívta kávézni a három lányt - Pannit, Nárciszt és Angélát - és kiöntötte nekik a lelkét évek óta súlyosan lekötő titkát. A vallomás mélyen felkavarta a lányokat, akik konzervatív nevelést kapván azonnal elfordultak a meleg Tóbiástól. Ennek hatására Tóbiás azonnal stílust váltott, és megfenyegette őket, hogy ha el merik mondani bárkinek - különösen a barátnőjének -, akkor elintézi, hogy többet ne dolgozzanak ott. Mivel a lányok ezzel együtt sem akartak a továbbiakban a pár társaságában lenni, egyre jobban eltávolodtak tőlük, így nem is lehetett más az eredmény, mint az egyre rövidülő munkaidő.
Visszatérvén eredeti szereplőinkhez, ugye nekik mesélték el a lányok ezt a sztorit - mint fentebb is említettem - egymástól függetlenül ugyanebben a formában. Igazi hőseinknek más sem kellett. Ettől a pillanattól kezdve soha többet nem mentek színházba. A közösen, otthontól távol töltött esték hangulata viszont annyira az életük részévé vált, hogy továbbra is eljártak együtt. Mostantól kezdve azonban már a multiplex mozik lettek a célpontok. Remélhetőleg ott nem tapasztalni hasonló dolgokat... Bár a mai világban semmi nem lehetetlen!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.