Hangzik el nap, mint nap a legtöbb iskolában…SAJNOS! De ettől még tény. Mint ahogy az is tény, hogy erre nincs megfelelő szankció sem a kiválóan összeszerkesztett köznevelési törvényben, sem a helyi szabályzatokban. Nincs szabályozva az sem, hogy mit tehet, illetve mit kell tennie a pedagógusnak, vagy épen az intézmény vezetőjének, ha a diák óra alatt az asztalra feltett lábakkal zabálja a hamburgert. Jah, bocs: be kell hívatni a szülőt. Rendben. Telefon, szülő bejön. Szülő el kezd panaszkodni, hogy ő sem tud mit tenni a gyerekkel, nincs is rá ideje, mert 3 műszakban dolgozik a gyárban, sokszor hétvégén is, mert kell a pénz. Tehát ezzel ki is merítettünk minden lehetséges jogi formulát. Illetve dehogyis: lehet neki adni szaktanári figyelmeztetést, azután osztályfőnöki figyelmeztetést és megrovást, majd ugyanezt igazgatói és tantestületi szinten. Meg persze végül meg lehet kérni a szülőt, hogy vigye másik iskolába. No de! Józan paraszti ésszel könnyen felfogható, hogy egy városon belül, ha egy tizenpáréves diákot az elviselhetetlen magatartása miatt eltanácsolnak egy általános iskolából, akkor nem fog kapkodni a többi iskola, hogy a soraiban tudhassa.
És akkor térjünk is át az országos port kavaró kaposvári iskolaigazgató ügyére. Alapszituáció: valaki eldobott egy almacsutkát az iskola folyosóján, senki nem szólt a társának, hogy „haver, ne legyél már ekkora bunkó, erőltesd meg magad és dobd már a 20 centivel távolabb lévő kukába!” Murphy-törvénye szerint, természetesen éppen ekkor érkezik az igazgató, akinek a helyszínen lévő diákok közül senki nem tudja megmondani, kinek a kezét hagyta el pár másodperccel korábban az almacsutka (átmenti amnézia???). A igazgató ezt követően erőteljesebben is elismétli a kérdést, és ekkor csodák csodájára az egyik lány - egy laza: „te sem láttad, ki dobta” megjegyzéssel a válla fölött – felszedi a hulladékot. A szituációtól felháborodott pedagógus a hangnemet és a tartalmat is kérdőre vonta a diáklánytól, ám „Merida, a bátor” már szemtől szemben nem volt képes elismételni előző gondolatait. Egy dolog tény: ezt követően sem kellett volna feltétlenül felpofozni az iskola folyosóján a kiskorút. Ezzel azóta biztosan az érintett is tisztában van. Kicsit vizsgáljuk meg más oldalról is azonban a helyzetet. Gondoljuk végig a következőt: kezdő tinédzser gyermekünk áthívja barátait a MI lakásunkba. A kezdeti beszélgetés után almacsutkával dobálóznak, majd miután felszólítjuk őket, hogy valaki azonnal tegye az erre kijelölt szeméttárolóba, visszakaffog valamelyik, hogy „te is megfoghatnád, baz’ meg!” Na, most tegyük a kezünket a szívünk tájékára és mondja azt valaki, hogy nem vágná pofán azonnal a gyereket.
Nem fogok pálcát törni senki mellett. Csak kicsit bele kellene gondolni a dolgokba, mielőtt – akár erkölcsi, akár jogi – ítéletet mondunk. Nem mondom, hogy a pedagógus nem hibázott. De ugyanakkor idézném a bírónőt: „Egy iskolaigazgatótól azért okkal elvárható – főleg, miután hosszabb évtizedek óta ezt a nevelői tevékenységet kifogástalanul végezte – nagyon jól tudja ő, hogy különböző gyerek, különféle magatartást tanúsító, minden gyerekhez, hogy úgy mondjam, különböző eszközzel kell szabályozni.” (forrás: www.kapos.hu/hirek/kek_hirek) Ezt kicsit elemezve a következőre jutottam: a bírónő állítása szerint az érintett pedagógus szakmája kiválósága, tehát valószínűleg kellő tapasztalattal rendelkezik az ilyen és ehhez hasonló helyzetek megoldásához – itt jegyzem meg, hogy az ítélettel pedig éppen ezt vonta kétségbe, pedig a bíró nem pedagógus. A bírónő mondatának másik felének érvelése alapján több évtizedes tapasztalattal a hát mögött tisztában kellett lennie – és valószínűsítem, hogy volt is – azzal, hogy minden gyereknél más és más módszerrel lehet eredményt elérni. Ez igaz a tanulmányi előmenetelre, és igaz a pedagógus nevelő munkájára – azaz a gyerekek társadalomba való integrálására is. Az érintett pedagógus a – már korábban említett több évtizedes tapasztalatával - döntött a fizikai módszer mellett. Ebben a döntésében valószínűleg közrejátszott az a tény is, hogy a verbális figyelmeztetéseken a tizenévesek már csak nevetnek, az ég világon semmi nevelő hatásuk nincs. Szeretném még egyszer kiemelni: nem megengedett, hogy véresre verjen egy tanár egy diákot – ha egyáltalán így történt. De vizsgáljuk már meg kicsit tágabbról is a történetet, hogy mi is vezetett idáig. És itt most nem az utolsó fél percről beszélek, hanem arról a társadalmi devianciáról – ami számtalan formában megjelent már közösségi portálokon is -, miszerint a diáknak több joga van, mint a tanárnak. Az igazságszolgáltatás már a magántulajdon tekintetében előrelépett. Emlékezhetünk, a saját tulajdonunkat bármikor, bármilyen eszközzel megvédhetjük. Kérdem én: akkor a tanár, a tanító nem védheti meg magát ha megalázzák, ha semmibe veszik, ha arcon köpik? Üljünk le, és gondoljuk végig általános iskolás korunkat! Most álljon fel az, akinek egy testi fenyítés sem jut eszébe (körmös, fejrekoppintás favonalzóval, stb…)! Valahogy gondoltam.
Ezzel szemben most egy szakmailag elismert embernek kell a kollégái, barátai és a diákok előtt megszégyenülnie. Úgy vélem ez csak újabb olaj a tűzre, hiszen a diákok felé ez egy dolgot sugall: vissza lehet szólni a tanárnak, el lehet küldeni a picsába, úgy sem lesz semmi következménye (max. kapnak egy osztályfőnökit, ami alá odahamisítják valamelyik szülő aláírását). Ehhez a törekvéshez ezúton is gratulálok! Ugyanakkor kívánom, hogy egy hónapra üljön be az ítélet meghozója üljön be valamelyik iskola tanóráira, és sétálgasson a szünetekben a folyosón. Ne a szakértők véleményére hallgasson, hanem érezze saját bőrén, milyen mélyen van ma az oktató-nevelő munka presztízse, hallja saját fülével, milyen mocskosan beszélnek már a 10 évesek is, lássa, a kortársak egymással hogyan viselkednek.
És kérem a Mélyen Tisztelt Bírónőt, hogy az egy hónap után számolja újra az érveit az ítélet mellett és ellen!
u.i.: még lehet, hogy ezt is halljuk az új ítélet után: "Baz' meg, ez felmentett!
